Zsoltárok 16
Csak benned bízom
A 16. zsoltárban Dávid mély bizalmát fejezi ki Isten iránt, mint menedékét és minden áldásának forrását. A veszélyek és kísértések közepette Dávid kijelenti, hogy nem fog megrendülni, mert mindig az Úr elé állította önmagát. Felismeri, hogy Isten az egyedüli, aki valóban képes kielégíteni, és biztosítja önmagát, hogy Isten soha nem hagyja el.
1Dávid miktámja.
2Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem.
4Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
5Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
6Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
7Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
8Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök.
9Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
11Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.