Zsoltárok 137
Egy Siralom a Száműzetésért
A 137. zsoltár kifejezi az izraeliták bánatos érzéseit, akiket fogságba hurcoltak Babilonba. A zsoltáros siratja, hogy kényszerűen el kellett hagyniuk szülőföldjüket és a fájdalmat, hogy nem tudnak imádkozni a templomban. A zsoltár szenvedélyes kiáltással zárul, hogy Isten álljon bosszút szenvedésükért.
1Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
3Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
5Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
6Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
7Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
8Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
9Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!