Zsoltárok 105
Isten hűségének emlékezése
Az 105. zsoltár Isten hűségének emlékezete a történelemben. Az énekes felidézi Isten szövetségét Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal, valamint azt, ahogyan Isten megvédte és gondoskodott az izraelitákról Egyiptomban és az Ígéret Földjére vezető útjuk során. Az énekes arra ösztönzi az olvasókat, hogy adjanak hálát és dicsőítsék Istent azért, amit tett.
1Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az õ nevét, hirdessétek a népek között az õ cselekedeteit!
2Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden õ csodatételét.
3Dicsekedjetek az õ szent nevével; örvendezzen azoknak a szívök, a kik keresik az Urat.
4Kivánjátok az Urat és az õ erejét; keressétek az õ orczáját szüntelen.
5Emlékezzetek meg az õ csodáiról, a melyeket cselekedett; jeleirõl és az õ szájának ítéleteirõl.
6Oh Ábrahámnak, az õ szolgájának magva; oh Jákóbnak, az õ választottának fiai!
7Õ, az Úr a mi Istenünk, az egész földre [kihat] az õ ítélete.
8Megemlékezik az õ szövetségérõl mindörökké; az õ rendeletérõl, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen;
9A melyet kötött Ábrahámmal, és az õ Izsáknak tett esküvésérõl.
10És odaállatta azt Jákóbnak szabályul, Izráelnek örök szövetségül,
11Mondván: Néked adom Kanaán földét, sors szerint való örökségetekül.
12Mikor még csekély számmal valának, igen kevesen és [mintegy ]zsellérek abban,
13És egyik nemzettõl a másikhoz bujdosának, egyik országból a másik néphez:
14Nem engedé, hogy valaki nyomorgassa õket, sõt királyokat is megfenyített miattok, [mondván:]
15Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok!
16Mikor éhséget idéze elõ a földön; [és] a kenyérnek minden botját eltöré,
17Elküldött elõttük egy férfiút, Józsefet, a ki rabul adatott vala el;
18A lábait békóba szorították, õ maga vasban járt vala,
19Mindazideig, a míg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta õt.
20Elküldött a király és feloldotta õt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette õt;
21Úrrá tevé õt az õ házán, és uralkodóvá minden jószágán;
22Hogy fõembereit tetszése szerint kötöztetheté, és véneit is bölcsességre taníthatá.
23És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám földén zsellérkedék.
24És igen megszaporítá az õ népét, és erõsebbé tevé elnyomóinál.
25Elváltoztatá azoknak szívét, hogy gyûlöljék az õ népét, [és ] álnokul cselekedjenek az õ szolgáival.
26Elküldte Mózest, az õ szolgáját, és Áront, a kit választott vala.
27Elvégezék azok között az õ jeleit, és a csodákat a Khám földén.
28Sötétséget bocsátott és elsötétítette [azt, ]és azok nem engedetlenkedtek az õ rendeleteinek.
29Vizeiket vérré változtatá, és megölé az õ halaikat.
30Földjük békáktól hemzsege, [még] a királyuk termeiben [is.]
31Szólt, és támadának legyek és szúnyogok minden õ határukon.
32Adott nékik esõ gyanánt jégesõt, [és] lángoló tüzet a földjökre.
33És elvevé szõlõjüket és fügefájokat, és széttördelé határuknak élõ fáit.
34Szólt és támada sáska, és megszámlálhatatlan cserebogár.
35És megemészte minden növényt az õ földjökön, és az õ szántóföldjöknek gyümölcsét megemészté.
36És megöle minden elsõszülöttet földjökön, minden erejöknek zsengéjét.
37És kihozá õket ezüsttel és arannyal, és nemzetségeikben nem volt beteges.
38Örült Égyiptom, mikor kijövének, mert a tõlök való félelem megszállta õket.
39Felhõt terjeszte ki, hogy befedezze [õket,] és tüzet, hogy világítson éjjel.
40Könyörgött és fürjeket hoza, és mennyei kenyérrel elégítette meg õket.
41Megnyitotta a kõsziklát és víz zúdula ki, folyóként futott a sivatagon.
42Mert megemlékezett az õ szentséges igéretérõl, a [melyet tõn] Ábrahámnak, az õ szolgájának.
43Kihozá azért az õ népét örömmel, [és] az õ választottait vígassággal.
44És nékik adá a pogányok földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét.
45Azért, hogy megtartsák az õ rendeleteit, és törvényeit megõrizzék. Dicsérjétek az Urat!