Zsoltárok 102
Kétségbeesett segélykiáltás
A 102. zsoltár a zsoltáros kétségbeesett imája, aki magányosnak és elhagyatottnak érzi magát az Isten által. A zsoltáros panaszkodik fizikai gyengeségeiről és az emberi élet rövidségéről, miközben Isten iránti kegyelemre és közbelépésre könyörög.
1A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
5Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
6Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.
9Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.
13De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]
14Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.
15Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;
17Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.
18Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.
20Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.
21Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
22Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.
23Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
26Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]