Jób könyve 9

¹Felele pedig Jób, és monda:

²Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

³Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

⁴Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

⁵A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

⁶A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

⁷A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

⁸A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

⁹A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

¹⁰A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

¹¹Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

¹²Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

¹³Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

¹⁴Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

¹⁵A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

¹⁶Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

¹⁷A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

¹⁸Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

¹⁹Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

²⁰Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

²¹Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

²²Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

²³Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

²⁴A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

²⁵Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

²⁶Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

²⁷Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

²⁸Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

²⁹Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

³⁰Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

³¹Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

³²Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

³³Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

³⁴Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

³⁵Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!