Ézsaiás 26
Az Isten szabadításának dala
Az Ézsaiás 26. fejezete egy gyönyörű dal Isten szabadításába vetett bizalomról. Az próféta Ézsaiás énekel egy olyan jövőbeli időről, amikor Isten népe dicsérni fogja Őt a szabadulásért és védelemért, amit nyújt. Felismeri a nép múltbeli nehézségeit és szenvedéseit, de emlékezteti őket arra, hogy akik bíznak az Úrban, azokat Isten megmenti. A fejezet hangsúlyozza azt a reményt, amely abból származik, ha hitünket Istenbe vetjük, és azt a békét, amely abból ered, ha megnyugodunk az Ő ígéreteiben.
1Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erõs városunk van nékünk, szabadítását adta kõfal és bástya gyanánt!
2Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hûség megõrzõje.
3[Kinek] szíve [reád] támaszkodik, megõrzöd [azt] teljes békében, mivel Te benned bízik;
4Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kõszálunk van.
5Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;
6Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!
7Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.
8Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!
9Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensõmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid [megjelennek] a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.
10Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.
11Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tûz emészti meg ellenségeidet.
12Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.
13Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsõítjük neved!
14A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el õket, és eltörléd emlékezetöket.
15Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsõítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.
16Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.
17Miként a terhes asszony, a ki közel a szûléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, elõtted olyanok voltunk, Uram!
18Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szûltünk: szabadulása nem lõn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.
19Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!
20Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!
21Mert ímé az Úr kijõ helyérõl, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!