Teremtés könyve 9
Isten szövetsége Noéval
Az Isten megáldotta az embert és családját, és meghagyta nekik, hogy legyenek termékenyek és sokasodjanak. Engedélyezte számukra a hús evését, de előtte ki kellett hagyniuk belőle a vért. Az Isten ígéretet tett arra, hogy soha többé nem pusztítja el a teljes életet vízözön által.
1Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
2És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
3Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.
4Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek.
5De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
6A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
7Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.
8És szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, mondván:
9Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.
10És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.
11Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
12És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van:
13Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
14És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben.
15És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
16Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van.
17És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
18Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
19Ezek hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld.
20Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete.
21És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
22Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének.
23Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
24Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala:
25Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
26Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
27Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!
28Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
29És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala.