Kivonulás 15
Egy Dal, Hogy Dicsőítse Isten.
Mózes és az izraeliták dicsőítő éneket énekelnek Istennek, amiért kiszabadította őket az egyiptomiak kezéből.
1Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.
2Erõsségem az Úr és énekem, szabadítómmá lõn nekem; ez az én Istenem, õt dicsérem, atyámnak Istene, õt magasztalom.
3Vitéz harczos az Úr; az õ neve Jehova.
4A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.
5Elborították õket a hullámok, kõ módjára merültek a mélységbe.
6Jobbod, Uram, erõ által dicsõül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.
7Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az õket mint tarlót.
8Orrod lehelletétõl feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.
9Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom.
10Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.
11Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?
12Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld.
13Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.
14Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.
15Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.
16Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.
17Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.
18Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.
19Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.
20Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot võn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.
21És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.
22Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertõl, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.
23És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.
24És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?
25Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.
26És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.
27És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.